EHF Champions League

A FINAL4 házigazdái: Edit és Frano

EHF / es

A FINAL4 házigazdái: Edit és Frano

Mi a fő szereped és küldetésed a FINAL4 műsorvezetőjeként?

Edit Szalay: Az én szerepem egyrészt, hogy naprakész információkkal lássam el a szurkolókat annak kapcsán, ami történik, másrészt, hogy olyan kulisszák mögötti információkat osszak meg velük, amelyekről csak ott helyben, az Arénában értesülhetnek.

A küldetésem, hogy minden egyes szurkoló úgy érezze, törődünk vele. Mindig próbálok ugyanannyi figyelmet szentelni a négy csapat szurkolóira, ezáltal biztosítva; hogy minden Budapestre látogató kézilabdabarát jól érezze magát, és egyenlő módon tudjon bekapcsolódni az eseménybe.

Idén új „bűntársat” kapsz Frano személyében, igényel ez más jellegű felkészülést?

Edit Szalay: Frano egy nyitott, vicces és nagyon lelkes személyiség. Örültem, hogy vele dolgozhattam a 2014-es magyarországi női kézilabda Európa-bajnokságon, és nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, hogy csatlakozik hozzánk a Women’s EHF FINAL4-on is. Bevallom, azért hiányozni fog előző társam, Áron, de jó tudni, hogy olyan új partnerre leltem a közönség szórakoztatásában, mint Frano.

Az elmúlt három évben hogy látod, miként fejlődött a show és Te magad?

Edit Szalay: Az esemény felnőtt a világszínvonalú kézilabdázás szintjére. A háttérben dolgozó emberek szívűket, lelküket beleteszik, melyet Te is érezhetsz, ha részt veszel benne. Az első évben egy olyan magot ültettünk el, amelyik nagyon erős gyökereket növesztett, és évrőlévre professzionálisabb lesz.

Frano, mennyire jelent kihívást számodra egy külföldi közönség szórakoztatása?

Frano Ridjan: Mindig kihívás a közönség előtt szerepelni, ez főként akkor igaz, ha külföldiekről beszélünk. Ugyanakkor nem aggódom, mert Edit személyében egy jó és profi partnerem van, egyértelmű, hogy Ő lesz a főnök. Az EHF- versenyek alatt már megtanultam, hogy mindent bele kell adnod és a kézilabda-szurkolók a lehető legjobb módon viszonozzák erőfeszítéseid.

Nagy öröm és megtiszteltetés szórakoztatni a FINAL4-ra kilátogatóakat, ugyanakkor hatalmas felelősség is. Most kezdhetem fejleszteni a macedón, montenegrói, román és magyar nyelvtudásom, hogy mindenki otthon érezze magát Budapesten.

Van már tapasztalatod az Arénát illetően az EHF EURO 2014-ről – hogy emlékszel vissza a hangulatra?

Frano Ridjan: Imádom a Papp László Arénát! A magyarok elfogadtak, mintha csak egy lettem volna közülük. Emlékszem a nagyszerű hangulatra, a sok-sok mókára a szurkolókkal, a közös biztatásokra velük, ami mosolyt csalt az arcukra. Nagyszerű helyszín.

Meghitt és barátságos, mégis óriási és monumentális. Tökéletes helyszín olyan rendezvények számára, mint a FINAL4 vagy az Európa-bajnokság. Kiváltságosnak éreztem magam, hogy itt dolgozhattam, és örülök a lehetőségnek, hogy most visszatérhetek.

Latest news

More News