Új trófea emeli majd a nap fényét
Új trófea emeli majd a nap fényét
A Women’s EHF Champions League történetének 21. évében új trófeát emelhet fel a győztes csapat.
A Women’s EHF FINAL4 tavalyi elindulását követően döntés született, mely szerint az eseménynek 2016-ig Budapest ad otthont. A szervezők idén pedig arról döntöttek, hogy a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem bevonásával új trófeát készítenek az eseményre.
"Nagy várakozással tekintünk az együttműködés elé, és várjuk az első terveket, amelyek a zsűrinek kerülnek átadásra." nyilatkozta Michael Wiederer, az EHF főtitkára.
Az Egyetem hat csapatot vont be a tervezés folyamatába, mindannyian az intézmény korábbi hallgatói.
"Nagy megtiszteltetés számunkra az Európai Kézilabda Szövetség felkérése, amellyel Európa egyik legnagyobb sporteseményének is részesei lehetünk. A mi tervezőcsapataink a Women’s EHF Champions Leage csapataihoz hasonló profizmussal és mérhetetlen lelkesedéssel vágtak bele a munkába." mondta el Fülöp József, az Egyetem rektora.
"A tervezőink közül néhányan csak pár éve végeztek Egyetemünkön, de mindannyian korosztályuk legügyesebb és legtehetségesebb tervezői és képzőművészei."
A zsűrit az EHF Marketing, az EHF a Magyar Kézilabda Szövetség és maga az Egyetem képviselői alkotják.
Az első megmérettetésre márciusban kerül sor, ahol minden csapat bemutatja terveit a bírálóknak.
A kiválasztást követően még a 2015-ös Women’s EHF FINAL4 előtt bemutatásra kerül az új trófea.
Jegyek az eseményre
A 2015-ös Women’s EHF FINAL4 eseményét 12 ezer néző követheti élőben Budapesten.
Jegyek vásárolhatók a hivatalos weboldalon: www.ehfFINAL4.com, négy különböző árkategóriában. Minden jegy mindkét napra szól.
Árkategóriák:
1: 39,990 Ft (kb. 130 €)
2: 27,990 Ft (kb. 90 €)
3: 19,990 Ft (kb. 65 €)
4: 9,990 Ft (kb. 35 €)