EHF Champions League

EHF FINAL4 újoncok harcolnak a bronzért

Courtney Gahan / ew

EHF FINAL4 újoncok harcolnak a bronzért

Metz Handball és Vipers Kristiansand lép először pályára a DELO Női EHF FINAL4 vasárnapi programjában a Papp László Arénában, amikor a Női EHF Bajnokok Ligája 2018/19-es szezonjának bronzérméért vívnak csatát, miután mindkét együttes vesztesen hagyta el a játékteret a szombati elődöntők alkalmával.

  • Mindkét csapat már eddigi történelmének legjobb eredményét érte el a Női Bajnokok Ligájában azzal, hogy bejutott a budapesti négyes döntő

  • A Metz 27:25 arányban vesztett a Rostov elleni elődöntőben, míg a Viperst a címvédő győri alakulat múlta felül 31:22-re

  • A Vipers hátvédjének, Linn Jorum Sullandnak csupán két gól szükséges, hogy a szezon legjobb góllövőjévé váljon

  • Mindösszesen a harmadik összecsapásukra készülnek a felek. A francia csapat mindkét korábbi mérkőzésüket megnyerte a 2017/18-as szezonban

BRONZMÉRKŐZÉS

Metz Handball (FRA) vs Vipers Kristiansand (NOR)
Május 12, vasárnap, 15:15, élőben az ehfTV.com-on

Végül, döntő faktornak bizonyult a tapasztalat és a nagyobb nyomás kezelésének sikeressége a DELO WOMEN’S EHF FINAL4-ban, mind a Metz Handball, mind a Vipers Kristiansand számára. Habár mindkét csapat elvesztette a szombati elődöntőjét, de a mutatott játék kiábrándítóbb volt, mint az eredmény.

„Úgy tűnt, hogy nem állunk készen erre a mérkőzésre. Sokat vártunk támadásban és védekezésben sem tudtuk nyújtani a legjobbunkat. Rendkívül jó csapat a győri és nem tudtuk a saját játékunkat játszani” – mondta Emilie Arntzen az elődöntő után. „Nagyon csalódottak vagyunk, de fel kell állnunk, mert még egy fontos mérkőzés vár ránk holnap és most arra kell koncentrálnunk.”

Sem a Metz, sem a Vipers nem volt elégedett saját játékával az elődöntők során és mindkét félnek a lehető leggyorsabban kell kipihennie magát, hogy pozitívan zárhassa a szezont.

„A Metz csapata nagyon egyben van. Gyorsan játszanak, és erős a védelmük. A tipikus francia kézilabda stílust képviselik – támadnak és támadnak, ami ellen nehéz védekezni.” mondta Arntzen.

Manon Houette, a Metz szélsője egyetért Arntzen-nel abban, hogy miben erős a csapata, és mi az, amit nem sikerült megvalósítaniuk az elődöntőben: „Nem beszéltünk a Vipers-ről, de ez nem számít. Mostantól magunkra kell fókuszálnunk. Gyorsan kell játszanunk, és hoznunk kell a kemény védekezésünket. Ha ez sikerül, akkor bárkit meg tudunk verni.”

A Vipers lövőjének, Linn Jorum Sulland-nak már csak egy gól hiányzik, hogy felzárkózzon a góllövőlista vezetőihez, a 80 gólos Háfra Noémihez és Jovanka Radicevic-hez. Ha sikerül két találatot szereznie a mai mérkőzésen, akkor a norvég játékos lesz az idei kézilabda BL gólkirálynője.

Latest news

More News